Bedrogozott autóst tartóztattak fel a budapesti polgárőrök

2023.07.23

A Budapesti Rendőr-Főkapitányság a belváros területére szervezett fokozott ellenőrzésben július 21-én a polgárőrök segítségét is kérte. A szolgálat végeztével hazafelé tartottak a polgárőrök, amikor a XIV. kerület Erzsébet Királyné útján egy furcsán közlekedő járműre lettek figyelmesek.

A jármű vezetője lépésben haladt és többször az útpadkára hajtott. Láthatóan nem volt ura a járműnek. A polgárőrök mellé álltak az autójukkal, hogy megbizonyosodjanak arról, jól van-e a jármű vezetője. Az autót vezető férfi, ahogy meglátta a polgárőröket, egyből magyarázkodni kezdett nekik, összefüggéstelenül, egyre zavarosabb dolgokról kezdett beszélni. Amíg a férfit szóval tartották, rádión értesítették a rendőrség Tevékenység Irányítási Központját. A helyszínre érkező rendőrök a gépkocsi vezetőjének és utasainak a ruházatát, valamint a járművet is átvizsgálták, s a fellelt dolgok, valamint a személyek zavart viselkedése miatt előállították a Zuglói rendőrkapitányságra vizelet mintavétel céljából. A gyorsteszt a személyeknél THC, amfetamin, kokain jelenlétét mutatta ki. A járművezető szervezetében is volt kábítószer, így a friss jogosítványától is elbúcsúzhatott egy időre.

Bulyáki Bálint – OPSZ kommunikáció

Fotó: Karászi Lajos