Polgárőr járási koordinátorok fóruma

2015.02.18


Másfél éve lett kialakítva a járási koordinátori rendszer, s azóta töretlenül robog előre. Az Országos Rendőrfőkapitányság épületében megtartott fórumon számos javaslat és vélemény elhangzott.

Dr. Túrós András az Országos Polgárőr Szövetség elnöke értékelő beszédében elmondta, hogy a járási koordinátorokkal közösen megújításra került a polgárőrség. Közel két év alatt sikerült olyan reformokat végrehajtani, megoldani, amelyre az elmúlt 23 évben nem nagyon volt példa.

A 2012-ben hatályba lépett az új polgárőr törvény, és ennek szellemében történt a megújulás, s a megújítása a polgárőrségnek. Új polgárőr igazolvány, új szabályzatok, új oktatási anyagok, új oktatási formák (polgárőr akadémia), új és egységes formaruha bevezetése, és a polgárőr személygépjárművek egységes arculata is kidolgozásra és kiadásra került.

"A polgárőrség 2013-ban és 2014-ben offenzívában volt,de elmodhatjuk, hogy a partnerek visszajelzése alapján, a polgárőrök el tudták végezni azokat a feladotak amely a polgárőrségre hárult az elmúlt két évben."

Dr. Túrós András megköszönte a polgárőrök munkáját, elmondta:

"Amit a polgárőrök ebben két évben végeztek az egyszerűen fantasztikus, ez szép volt, nagyon szép volt. A polgárőrség Magyarországon a legfontosabb, a legpontosabb, a legegységesebb, a legjobban elfogadott, a legjobban szeretett, a leginkább támogatott, legszervezetetebb civil szervezete.

A fórum mottójaként az Országos Polgárőr Szövetség elnöke megfogalmazta:

"A Jelen lévő Járási koordinátorok, a megyei elnökök, az OPSZ tisztségviselői közösen vállaljanak felelőséget arra, hogy a polgárőrség továbbra is Magyarország legsikeresebb, leghatákonyabb civil szervezete maradjon."

Szó esett a problémákról, a nehezségekről az egyesületek nagy adminisztrációs terheiről , sőt sok helyen küzdenek a feltételek hiánya miatt. Az elmúlt napokban több járási koordinátorral is közvetlen egyeztetés történt egy találkozó keretén belül.Több mint húsz észrevétel érkezett a járási koordinátorok és általában a polgárőr tevékenységievel kapcsolatban.

Egyik fő témaként a pénzügyi elszámolásokról is esett szó. Dr. Túrós András beszédében kitért rá, hogy lehet rosszul elszámolni, lehet problémás az elszámolás, valószínű, hogy a megyei polgárőr szövetségnek vagy az országos polgárőr szövetségnek van lehetősége arra, hogy vissza adja kiegészítésre a beszámolókat, elszámolásokat. Az Országos Polgárőr Szövetség nagy hangsúlyt fog fektetni arra, hogy minden egyesületnek segítsen. Ezért minden megyében gazdasági ügyintézőket fog beállítani május elsejétől. Feladatuk lesz, hogy segítség az egyesületeket a könyvelésben, és az elszámolásban.

Jelenleg 162 járási koordinátor van Magyarszágon. Fontos láncszemei a polgárőrségnek, így fejlesztése szükséges és indokolt. Képzéssel, információval, több ütemben technikai elátottságokkal is próbálják majd segíteni , javítani a járási koordinátorok helyzetét.

Az Országos Polgárőr Szövetség elnöke a polgárőr mozgalomban végzett kiemelkedő járási koordinátori munkája elismeréseként,

Elnöki dicséretben és jutalomban részesítette:

  • Budapestről Ikladi Endrét,
  • Baranya megyéből Cseh Lászlót,
  • Bács-Kiskun megyéből Bera Tamást,
  • Békés megyéből Tomán Zoltánt,
  • Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből Iglai Lajost,
  • Csongrád megyéből Privóczki Zoltánt,
  • Fejér megyéből Szloboda Györgyöt,
  • Győr-Moson-Sopron megyéből Takács Krisztiánt,
  • Hajdú-Bihar megyéből Mazács Ferencet,
  • Heves megyéből Molnár Lajost,
  • Jász-Nagykun-Szolnok megyéből Tóth Andrásnét,
  • Komárom-Esztergom megyéből Bodrogi Sándort,
  • Nógrád megyéből Jávorka Jánost,
  • Pest megyéből Varga Józseft,
  • Somogy megyéből Pitz Sándort,
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből Dr. Orosz Tamást,
  • Tolna megyéből János Annát,
  • Vas megyéből Horváth Tibort
  • Veszprém megyéből Dézsi Jánost,
  • Zala megyéből Gasparics Győzőt.

Forrás:https://www.radiop.hu

Veszprém Megyéből Dézsi János Tapolcai Járási Koordinátor kapott elismerést és a hozzászólásoknál a Polgárőr Akadémiával kapcsolatban szólalt fel a minőségről és, nagyon hasznosnak ítélte. Sokat hallott ami nem volt ismeretlen számára, de voltak újabb információk amit nagyon fontosnak tartott. Ki emelte, hogy az OPSZ felé javasolná az átlag polgárőr elismerésére, az öt - tíz - tizenöt éves elismerést, egy oklevél mellett egy ki tűzővel /jelvénnyel/ mellékelve. Mivel jövőre lesz a polgárőrség 25 éves, büszkén viselhetné a több éves kerek törzsgárda számmal rendelkező polgárőr ezt az elismerést.

Dr. Túrós András OPSZ elnöke javasolta, hogy a most módosított OPSZ Alapszabályába legyen ez be emelve.