Szeptember 14. óta 4695 polgárőr dolgozott az árvízi védekezésben

2024.09.23

Szeptember 14-22 között az Országos Polgárőr Szövetség Duna menti tagszervezeteinek tagjai és más területekről érkezett polgárőrök összesen 4695-en vettek részt az árvíz elleni védekezésben.

Az OPSZ Árvízi Munkacsoportjának összesítése szerint a több mint négy és félezer polgárőr kezdetben részt vett a védművek kiépítésében, megerősítésében, majd ezt követően a zavartalan munkavégzés biztosításában, a kiürítési és zárási feladatokban, valamint a területbiztosítási és közlekedési zárási feladatok végrehajtásában. .

A polgárőrök segítettek több Duna-szakaszon a katasztrófaturistákat távol tartani a védművektől a védművek építéséhez szükséges munkaterületektől, hogy ne akadályozzák az ott folyó munkákat és még véletlenül se tehessenek kárt a gátakban.

Emellett a polgárőrök a védelmi bizottságok és a védekezésben közreműködők minél pontosabb tájékoztatása érdekben számos alkalommal végeztek drónokkal légi felderítést, valamint csónakokról, kishajókról is figyelték a folyó vízállását, a védművek állapotát és ellenőrizték a lezárt területeket.

Az Országos Műszaki Irányító Törzs és a helyi védelmi bizottságok ma már elsősorban figyelőszolgálatot és vészőri tevékenységet kérnek a polgárőröktől. Ez is rendkívül fontos, hiszen a Duna a lassú apadás miatt folyamatosan nagy nyomást helyez a védművekre, amiket emiatt folyamatosan figyelni kell, hogy sehol ne ázzanak át, ne szivároghasson vagy törhessen át rajtuk az áradó folyó.

Jelezni kell továbbá a védművek esetleges megsüllyedését – erre már volt példa a Duna felső szakaszán – és a fel-feltörő buzgárokat is.

Az Országos Polgárőr Szövetség Árvízi Munkacsoportja továbbra is folyamatosan figyelemmel kíséri és elemzi az árvízi helyzetet, valamint a helyi védelmi bizottságok kérésének megfelelően határozza meg a napi tennivalókat.

A Duna hétfőn Bajánál tetőzik, ahol a védvonal egy részét a 2013-as árvíz után nem bontották el, így most kevesebb, mint a felét kellett csak megépíteni. A miniszterelnök hétfőn szemlét tartott Baján. Orbán Viktor azt mondta, "Nem szűnt meg, de enyhült a nyomás, ami látható a védekezésben részt vevők számán is, hiszen 560-nal kevesebben dolgoznak most a gátakon és azok környékén, mint korábban és az önkéntesek száma is csökkent.


Forrás: https://opsz.hu/