Szünidő hasznosan
Ősi Polgárőrsége és Könyvtára változatos programot szervezett a településen élő diákoknak, a szünidő hasznos eltöltésére.
2015. augusztus 9-én lett megrendezve az a program, amiben a helyi diákok mérhették össze tudásukat a 35 fokos melegben. Szerencséjük volt a résztvevőknek, mert a rendezvény fák alatt az árnyékben volt megtartva. Magyar Lászlótól az egyesület elnökhelyettesétől megtudtuk, hogy a jelenlévő diákok részt vehettek, kerékpáros ügyességi versenyen, volt kerékpáros és gyalogos KRESZ szabályismereti teszt is. Ezek mellett volt még lángos evés, diótörő reflexgyakorlat, bajvívás dobogóról, kifestő verseny, illetve rendőrségi és polgárőr autó bemutató. A résztvevők gyerekek és szüleik jól érezték magukat, és persze a szervezők is jól szórakoztak. A győztesek jól hasznosítható ajándékokat kaptak, melyeket örömmel vettek birtokukba.
Köszönjük az információt az egyesületnek.
Nagy Zoltán