Tíz éve történt a vörösiszap-katasztrófa: „Mindenki és minden élni akar!”
Amikor reménytelennek tűnt minden a katasztrófát követően, azt szerettük volna, hogy olyan legyen a két település, Devecser és Kolontár, amilyen ma. Nyugodt és csendes, békés - erről beszélt Kovács Zoltán országgyűlési képviselő a 2010. október negyedikei vörösiszap-katasztrófa 10. évfordulóján rendezett Emlékezés napján a devecseri művelődési házban.
- Nemcsak hazánkban volt nagy összefogás, hanem a határon túl is összefogtak. A magyar kormány pedig elsőként sietett a térség segítségére, amikor kifolyt az egymilliárd köbméternyi vörösiszap. Több mint 30 milliárd forintot fordított a térségre, valamint a kármentő alap kétmilliárd forintja érkezett ide, később 400 milliós keretet nyitott a nem vagyoni tárgyak pótlására. Egészségügyi ellátásra 280 ember szorult, 120-an kerültek kórházba, nyolc tűzoltó, nyolc rendőr, egy katona sérült meg. Száztizenegy új lakóház épült fel állami támogatásból, a kormány az ingóságok pótlását is biztosította. Az erősen lúgos iszap négyezer hektáron terült szét - emlékezett Kovács Zoltán országgyűlési képviselő.
Ferenczi Gábor devecseri polgármester megnyitóbeszédében úgy fogalmazott, hogy a világviszonylatban is példátlan ipari baleset után a mai nap a köszönet napja is.- A tragédiát városunk egyedül nem tudta volna túlélni. Megtisztelő, hogy sokan vannak ma itt velünk azok közül, akik segítettek bennünket a túlélésben. Köszönetet mondunk minden szervezetnek, önkéntesnek és magánembernek, aki jelen volt, segített, adományt gyűjtött, egészségét kockáztatva részt vett a kárenyhítésben, újjáépítésben. A devecserieknek a katasztrófa olyan seb, amely egész életen át elkíséri őket. Meggyőződésem, hogy nem lehet csak a múltra emlékezni, egy közösségnek előre kell tekintenie - mondta Ferenczi Gábor.
Töreki Sándor vezérőrnagy, bűnügyi országos rendőrfőkapitány-helyettes felidézte, hogy a rendőrök miként élték meg a tíz évvel ezelőtti október negyedikét. Az iszapkatasztrófa hősei csak tették a dolgukat, mentették az életeket. Egy kicsit talán mindenki devecserinek érezte magát, az ország egy emberként fogott össze a rászorulókért mondta a főkapitány-helyettes.
Molnár András, a Magyar Vöröskereszt katasztrófa-készenléti referense arról beszélt, hogy munkatársai miként tudtak segíteni, és hogy a katasztrófa óta is jelen vannak a településeken. Bereczki Nóra, a járási hivatal vezetője írásban küldte el üzenetét és jókívánságait az emlékezőknek.
Az ünnepségen elismerést adtak át azoknak, akik a katasztrófa után a helyreállítás végéig a várost szolgálták. Az Év rendőre díjat Bakos András őrsparancsnok, az Év Polgárőre díjat Somogyi Sándor kapta.
Forrás:https://www.veol.hu/